Az elmúlt időszakban elég sok változás történt az életemben. Főleg annak köszönhetően, hogy hosszú idő önismereti munkájának egy fontos szakasza beérett. Nagy személyiségváltozáson mentem keresztül. Nem először, és tudom, hogy nem is utoljàra. Hiszen soha nem vagyunk ‘készen’.

Ennek a fejlődésnek, mint mindig, sok jó hozadéka volt, és emellett természetesen sok gyásszal és elengedéssel is járt.

Elköltöztem. Átalakultak fontos emberi kapcsolataim.

A folyamatos önképzés jegyében elkezdtem egy egy éves - most éppen coaching szemléletű, asszertív kommunikációra építő - képzést.

Ráleltem a régi-új hivatásomra: ‚nuance.‘ néven elindítottam a design stúdióm, a Ustory Branding mellett egy új vállalkozást.

Ebben a ‚business‘ világa, a márkaépítés mellett deklaráltan az emberi oldalra, az én-márka-építésre fókuszálok (ahogy egyébként ezt korábban is, mindig is tettem az életemben és a munkámban is).

Eközött a sok változás és sok terv közepette egy ponton - az év végi, karácsonyi időszakban - természetes módon nagyon elfáradtam. Elfogyott a lendületem. Befagytam. Úgy éreztem, hogy annyi teendő tornyosul előttem, hogy azt sem tudom, hol és hogyan kezdjek bele a dolgokba. Úgyhogy hetekig inkább nem is kezdtem bele semmilyen hosszabb távú terv megvalósításába. Ettől viszont egyre frusztráltabb lettem.

Ismerős volt a helyzet és az érzés, nem először történt ilyen az életemben. Úgyhogy tudtam, a saját megoldásom erre az, ha megállok kicsit. Még jobban lelassulok. Akkor is, ha sok a teendő. Szükségem volt rá, hogy megveregessem a saját vállamat. Hogy megteremtsem magamnak arra a teret és időt, hogy szabadon meg tudjam ünnepelni a folyamatot. Hogy szinte külső szemlélőként tudjak ránézni ezekre a változásokra. Hogy el tudjam mondani magamnak, hogy mindehhez óriási erő, sok belső - kívülről sokszor egyáltalán nem látványos - munka, kitartás és bátorság kellett. Hogy minden ilyen nagy változás belső feldolgozására egyesével legalább 3-4 hónapra van szüksége az embernek, és nekem a sok változás miatt sokszor 3-4 hónapra volt és van is még szükségem. És hogy mindezért büszke vagyok magamra.

Lassítanom kellett, és tudatosítanom kellett magamban, hogy bőven van időm. Hogy bár éppen tisztán látom az utamat, és nagyon vágyom rá, hogy mindent azonnal meg is valósítsak, mégsem kell mindent azonnal akarnom megvalósítani.

Hogy élnem kell a „visszatartás és érlelés csodájával“.

Hogy hagynom kell, hogy a folyamatok, amiket elindítottam, szép sorjában kiforrják magukat.

Ennek a lecsendesedésnek köszönhetően januárban felébredtem. Rengeteg ötletem, tervem és vízióm van. Óriási a lendületem, mert tudom, hogy mit szeretnék megteremteni az életemben, és ezáltal miben és hogyan tudok támogatást nyújtani másoknak.

A nuance. például új műhelybe költözött. Mostantól már az Oktogon közelében várlak Benneteket, a személyes ülésekre sokkal inkább alkalmas térben. Készül az új arculatom és a weboldalam is. Türelmesen bár, de alig várom, hogy megosszam őket veletek.

A lassulásban Márai Füves könyvével kezdtem az évet. Nagyon sok értékes gondolatra leltem benne, többek között a türelemről is.

Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut. Ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben.
‍
Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül.
‍
Mert az alkotás soha nem bűvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanszé-passzé, a cilinderből nem tud az alkotó műveket előhúzni. Nemcsak a lángész: türelem - maga a mű is türelem, az organikus fejlődés türelme, a visszatartás és érlelés csodája.

Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtő titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyughatatlan és halandó.

Márai Sándor: Füves könyv / 108: A türelemről

UI: Köszönet az aktuális ‘köröm-üzenetem’ vizuális formába öntéséért Yomtov Nail Art - nak Nagy szó számomra és közös sikerként könyveltem el, hogy az aktuális inspirációmat adó, az egyik valaha volt kedvenc illusztrátorom, Malika Favre személyesen dícsérte meg a művet. :)