A felelősség régebben nyomasztónak és ijesztőnek tűnt. A felelősség kéz a kézben járt az izgalom, a spontaneitás elvesztésével, lemondások, korlátok és az énképemmel nem összeegyeztethető társadalmi konvenciók elfogadásával.

<quote-purple>Végső soron tehát a felelősség összekapcsolódott a fejemben a szabadság elvesztésével.<quote-purple>

Amikor így gondolkoztam, abból a képből indultam ki, amilyennek gyerekként láttam az engem körülvevő felnőttek világát. Ezért sokáig - akárcsak Pán Péter - makacsul ellenálltam, nehogy véletlenül én is unalmas felnőtté váljak, inkább igyekeztem “megfagyasztani az időt”, Sohaországban gyereknek maradni, nem öregedni és folyton izgalmas kalandokat, új kihívásokat keresni.

A felelősség szó ma viszont, az önismeretem folyamatos fejlesztésének köszönhetően már teljesen mást jelent számomra.

A felelősségvállalás egyéni felelősség vállalását jelenti elsősorban saját magamért. Annak a megértését és elfogadását -, sőt mostanra üdvözítését -, hogy soha senki másnak nem leszek olyan fontos, mint amennyire én vagyok saját magamnak. Hogy a saját életem alakulásáért és a teljesség érzetének megteremtéséért egyedül én vagyok a felelős. Hogy nekem kell jól gondoskodnom magamról.

Hogy első körben önmagam legjobb párja, legjobb barátja, legjobb szülője kell legyek ahhoz, hogy másnak jó társává, jó barátjává és majd jó szülőjévé tudjak válni.

Ennek fényében, ha én vagyok a saját magam jó szülője, jó édesanyja, már Wendy énekét is egész másképp értelmezem:

“Jó anyánk a hang s a drága kéz, mely vezetni kész, bármerre jársz, bárhová mész. Télben meleg, sötétben fény, kedves, vidám, angyali lény. Ágyba bújni hol volna jó? Ki az a szív, ki az a szó, mely rád vár, aki hív? Jó anyánk a szív.”

Ismernem kell a saját igényeimet és határaimat hozzá, hogy egyértelművé és könnyűvé váljon a döntéshozás is. Hogy ne érezzek nyomást, frusztrációt vagy dühöt egy-egy élethelyzetben amiatt, hogy azt valójában nem is én választottam, csak hagytam magam belesodródni.

A felnőttség és felelősségvállalás kérdése számomra szorosan összefügg a kötődéssel, az elköteleződéssel is.

Amióta ismerem és elfogadom - a fejlesztendő hiányosságaimmal együtt - azt, aki vagyok, és teljes felelősséget vállalok az életemért, az is a helyére került, hogy mi mellett köteleződöm el szívesen és kihez szeretnék kötődni.

Hogy mi a hivatásom, aminek szívesen szentelem az időmet.

Hogy mik az életcéljaim, milyen a jövőképem.

Illetve hogy milyen embereket szeretném, hogy részt vegyenek az életemben. Milyen baráti kapcsolatokban hiszek, és milyen társ mellett tudok önmagam maradni.

<quote-purple>Úgy hiszem, valódi partneri kapcsolatokat önazonos, önmagukért teljes felelősséget vállaló emberek tudnak építeni. Az önismeret, a felnőtté válás és a felelősségvállalás ebben az olvasatban már magát a szabadságot jelenti számomra. <quote-purple>

Ezért tartom elemi fontosságúnak az önismeret folyamatos fejlesztését. Mert a saját példám miatt hiszek benne, hogy ez a kulcs a valóban szabad és önazonos élethez. A hivatásom pedig az, hogy másokat is támogassak a szabadságuk megtalálásában.