Mi okozott neked nehézséget abban, hogy definiáld azt, hogy ki vagy te, mint tetoválóművész?

<purple>VERA:<purple> A tetoválásaim témája, a fő inspiráció az első pillanattól kezdve adott volt számomra: a természet érdekel, az állatok, a növények, a flóra-fauna. Ezeket a témákat minél nagyobb mintaként, nagy bőrfelületen szeretem leginkább megjeleníteni. Viszont sok más fajta, olyan nem feltétlenül „portfólióképes” munkát is elvállaltam, amik nagyon elvitték a fókuszomat.

<h2-alt-purple>Folyton abban lavíroztam, hogy hogyan lehetne tényleg konzekvensen csak olyan munkákat csinálni, amik azt tükrözik, amit én képviselek. Illetve hogy hogyan mutassam meg másoknak, hogy mi az, amit a márkámmal képviselek.<h2-alt-purple>

Mostanra már látom: az elhatározás hiányzott. Az, hogy beleálljak abba a döntésembe, hogy innentől csak a márkaképembe illő munkák elkészítését vállaljam el.

Ebben a döntésben, vagyis saját magam felvállalásában támogatott nagyon erősen a veled való közös munka. Hogy higgyek magamban és lássam, hogy ez a teljes mellszélességgel történő „beleállás” egy idő után öngerjesztő folyamattá válik.  
‍
Hogy ha önazonosan végzem a munkámat, illetve a márkámat – a te szakmai segítséged bevonásával, - tudatosan reprezentálom, akkor olyanok keresnek meg, akik erre az önazonosságra kíváncsiak.
‍
Ez a magam felé, befelé és kifelé történő kommunikációban egyaránt végbemenő változás bevonzza azt a minőségi vendégkört, akikkel kölcsönösen egymást keressük.

<purple>FRU:<purple> Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy beleállsz saját magad, a márkád valódi felvállalásába?

<purple>VERA:<purple> A közös munka során letisztítottuk, szavakba és arculatba öntöttük, hogy ki vagyok én, mint tetoválóművész. Hogy mit képviselek a munkámmal. Hogy mi az, amiben az én munkám pluszt ad az embereknek. Ezeket definiálva már könnyebb a „beleállás”.

Illetve a közös munka hatására mertem kockáztatni is. Mertem adni magamnak egy próbaidőszakot például arra, hogy lássam, mi történik akkor, ha tényleg csak engem képviselő munkákat vállalok el. Mertem hagyni, hogy legyen tere megmutatkoznia annak, hogy így is lehet-e dolgozni.

Ez a váltás nem okozott visszaesést. Sőt – szinte egyből olyan hálás megkeresések jöttek, amik tökéletesen passzoltak az éppen kikristályosodott márkastratégiámhoz, az általam képviselt értékekhez.

Persze a nyári időszak más ügy. Bekövetkezett a szokásos szezonális visszaesés, ami mindentől függetlenül egy általános jelenség ebben az iparágban – is -. Vissza is vetett lelkileg. De ebben az időszakban is erősen megtámogatott a közös munkánk. A tehetséggondozási ülések mellett jó hatással volt rám az is, hogy ekkorra készült el az új arculat is, ami mindazt, amit korábban gondolatban és szövegesen megalkottunk, vizuálisan is formába öntötte.

<h2-alt-purple>Az a gondolatiság, amit addig is csináltam, kapott egy professzionális köntöst. Ez a köntös pedig nagyon hiányzott már nekem ahhoz, hogy nőhessen a szakmai magabiztosságom. Az egész közös folyamat által sokkal hitelesebbnek érzem magam nemcsak a szakmai, hanem a magánéletemben is. <h2-alt-purple>

 <purple>FRU:<purple> Hogy nézett ki a közös tehetség- és márkagondozási munkánk folyamata?

<purple>VERA:<purple> A kezdeti időszakban főleg a személyiségfejlődésemen volt a hangsúly. Ennek az összefüggéseit vettük górcső alá az énmárkámmal kapcsolatban. Gyakorlatilag egy önbizalomtréning volt ez, aminek a során arra törekedtünk, hogy én legyek rendben saját magammal, mert ez az, ami aztán visszahat a vállalkozásomra is.

 <purple>FRU:<purple> Kis kitérőként meg kell, hogy kérdezzem: hogyan függ össze a te mentális jóléted a munkád sikerességével?

<purple>VERA:<purple> A magabiztosságom által. Hogy valóban tudjak hinni abban, amit csinálok. Hogy biztosan tudjam, hogy van értelme és értéke a munkámnak. A közös folyamatunk ezt mind megerősítette bennem. Sokat adott nekem, erős alap volt a konkrét márkaépítéshez, arculattervezéshez. Ez az, amihez mindig vissza tudok nyúlni.

Visszatérve a folyamatunkra: az én mentális egészségemet támogató személyes üléseinkkel párhuzamosan dolgoztunk a márkastratégiámon is. Gyakorlatilag tudatosítottuk azt az„ideológiát”, ami mentén én dolgozom. Tisztult a cél, hogy hová tartunk.
‍
A márkastratégia alapján pedig már lehetett gondolkodni az arculat kialakításán is. A szlogennel és a logóval megszületett az az esszencia, ami nagyon jól összesűríti a munkásságomat.

 <purple>FRU:<purple> Nem szokványos az a módszerem, ahogyan a logó- és arculattervezést egyrészt egy erős alapozási, márkastratégiai fázis előzi meg, másrészt hogy az egész folyamathoz szorosan kapcsolódik egyfajta önismereti munka is.
‍
Ez a szokatlan módszer számodra milyen hozzáadott értéket képvisel egy szokványos arculattervezési folyamathoz képest?

<purple>VERA:<purple> Szerintem egy vállalkozás - főleg egy személyes márka esetében, ahol ennyire szorosan összefonódsz te magad azzal, amit csinálsz - nem tud fejlődni anélkül, hogy a vállalkozást vezető ember saját magát meg tudná fogalmazni, hogy jobban átlátná a belső működését akár mint vállalkozó, akár mint művész.

Ha ez a vállalkozó nem egyedül dolgozik, hanem csapata is van, akkor emellett, mint vezető is érdemes ránéznie magára. Illetve érdemes akár egy szervezetfejlesztési folyamattal ránéznie a csapata működésére, az egyes csapattagjai képességeire, elakadásaira is.

<purple>FRU:<purple> Szükség van tehát egy belső rendre ahhoz, hogy egy ember kifelé is meg tudja fogalmazni azt, hogy ki ő, vagy mit képvisel a munkájában.

Mesélsz még kérlek arról, hogy ennek a belső építkezésnek a jegyében tartott tehetséggondozási üléseink milyenek voltak, hogy hatottak rád?

<purple>VERA:<purple> Havonta kétszer találkoztunk személyesen. Ezek az ülések voltak a támpontok. Abban segítettek, hogy kitartsak a munkánk során lefektetett céljaim mellett, hogy ne kérdőjelezzem meg őket folyamatosan (ahogy egyébként szoktam).

<h2-alt-purple>Számomra az már önmagában jó motiváció volt, hogy ezekre a találkozókra el kellett jönnöm hozzád, a műhelybe. Hogy ki kellett mozdulnom térben és időben is a megszokottból. Hogy valami máshogy történt, mint szokott.  <h2-alt-purple>

Sokszor nem túl fényes mentális állapotban érkeztem az üléseinkre, eléggé borúlátó szemlélettel. Viszont a találkozóink után mindig kicsit megkönnyebbültebben, lelkesebben, motiváltabban távoztam. Derűsen (de véletlenül sem hurráoptimistán).

Ezek a személyreszabott beszélgetések megerősítést adtak, iránymutatásként szolgáltak számomra. Általuk erősebben hinni tudtam magamban.

A folyamat teljesen rám szabott volt. Semmit nem adtál a számba, csak segítettél megfejteni, hogy nekem személy szerint mi a legjobb módszer. Ez olyan apró részletekben is megnyilvánult, hogy például tudtad, hogy szeretem a természetet, így kimentünk ülést tartani a természetbe.

Többször volt olyan, hogy jól ráéreztél, hogy a beszélgetés mellett éppen valamilyen kézzelfoghatóbb eszközre is szükségem lenne, akkor olyasmit is csináltunk. A Margit-szigeten, az ikigai-os módszer és az arról való közös beszélgetésünk által például nem kevesebbre jöttem rá – a fűben egy szőnyegen, Roger, a terápiás tacskó mellett ülve -, mint hogy számomra mi is lehet az élet értelme.

Az üléseken mindig megtaláltam azt a kis önismereti ösvényt, amin közösen járhatunk. Az ülések között pedig ment bennem tovább a folyamat, rengeteg belső változás történt bennem. Persze ilyenkor sokszor elveszítettem azt az ösvényt, de együtt mindig visszataláltunk rá.

Az üléseink után érzett derűs állapotot idővel megtanultam az üléseinktől függetlenül, saját magamban is fenntartani.

Az emlegetett ösvényről jut eszembe, hogy mennyire fontos tételmondatommá vált az alábbi, a közös munkánk során hozott megállapításom:

<h2-alt-purple>Nincs undorító kert, csak elhanyagolt. <h2-alt-purple>

‍‍Arra jöttem rá, hogy a tetoválásaimmal tulajdonképpen a vendégeim belső kertjeit ápolom (ugyanúgy, ahogy egyébként veled közösen az én belső kertemet gondoztuk az üléseinken).
‍
Nyilván önfenntartó tud lenni ez a kert, ez a rendszer, de azért kellenek kis ösvények ahhoz, hogy be tudjak jutni oda, ahol le tudom szüretelni a termést.

 <purple>FRU:<purple> Mi volt a te szereped a folyamatunk során?

<purple>VERA:<purple> Nyitottnak maradni és kitartani az elhatározásom mellett, hogy végigcsinálom a dolgot.

Valahogy úgy képzeltem korábban, hogy aki elmegy egy szakemberhez énmárkát építeni, tehát belekezd egy ilyen selfbranding folyamatba, az biztosan egy határozott ember. Tudja, mit akar, és pontosan kialakult irányok vannak a fejében.
‍
Ehhez képest én nem ezzel a hozzáállással érkeztem hozzád. Csak azt tudtam, hogy szükségem van valamire ahhoz, hogy ezt a hozzáállást el tudjam sajátítani.

<purple>FRU:<purple> Sikerült elsajátítanod?

<purple>VERA:<purple> Jól haladok az úton efelé.

<purple>FRU:<purple> Amikor a közös „belső kerti” önismereti utazásunk során - ahogy te fogalmaztál - letévedtél az ösvényről, olyankor mi történt?

<purple>VERA:<purple> Olyan érzés volt, mint amikor a fantasy filmekben bemennek a főhősök a félelmetes, elvarázsolt erdőkbe. Meg kell járni ezeket a sötét helyeket, hogy utána ki lehessen jutni valamilyen szép, békés mezőre.

A közös munka folyamata tehát nem volt mindig könnyű. Ahogy az önismeret fejlesztése nem is lesz az soha.

De már látom, hogy ahhoz, hogy ténylegesen mögé tudjak állni a márkámnak, szükségem van rá, hogy létrehozzam és fenntartsam a belső stabilitásomat. Hiszen ha az ember belső kertje művelve van, akkor sokkal hatékonyabban tud termést is aratni.

Egyébként - a mi közös munkánk mellett - egy egyéni terápiába is belekezdtem.

<purple>FRU:<purple> Te hogy fogalmaznád meg, mi a különbség az egyéni terápiás munka és a mi közös folyamatunk között?

<purple>VERA:<purple> A pszichoterápia másra való. Szerintem ott főképp a gyökereket kutatjuk, a személyiség kialakulásának helyére, a múltra fókuszálva.

Nálad máson van a hangsúly. Célokat fogalmazunk meg. Erősen a jelenben állva gondolkozunk a múltról és építjük a jövőt.

Számomra a kettő – a veled való közös intuitív, kreatív folyamat és a pszichoterápia - együtt működik a legjobban. De ez szerintem egyénfüggő. Ha valaki nálam jóval mélyebb terápiás múlttal érkezik hozzád, akkor valószínűleg nem érzi szükségét pszichoterápiai ülésekre járni emellett.

Hiszen a veled való közös munka - bár nem tudnám kategóriába sorolni, hogy pontosan milyen műfaj, de az biztos, hogy - egy nagyon erős önismereti utazás.

Érdekes egyébként, hogy a terapeutám az első közös alkalmunkon megemlítette, hogy az üzleti vonallal, a munka világával kapcsolatban érdemes lenne felkeresnem más szakembert is, például egy üzleti coach-ot. Mondtam neki, hogy ha nem is definiáltan egy coach-tól, de egy ilyen „más szakembertől” jöttem őhozzá.

<purple>FRU:<purple> Ezeken kívül volt korábban bármilyen tapasztalatod az önismereted fejlesztése terén?

<purple>VERA:<purple> Volt némi tapasztalatom az autogén tréninggel. Sokat jógáztam, ott meditáltunk is. Illetve volt korábban is pár próbálkozásom egyéni terápiás ülésekkel, de – rajtad kívül – korábban soha senkivel nem találtam meg a közös hangot.

<purple>FRU:<purple> Számodra mi jelent megtalálni a „közös hangot” egy önismereti szakemberrel?

<purple>VERA:<purple> A te esetedben például úgy érzem, hogy a meglátásaid relevánsak. Tudlak tisztelni. Gördülékeny a kommunikációnk. Félszavakból is megértesz. Nem érzem szócséplésnek, amikor beszélek hozzád.

Korábban sokszor éltem meg úgy egy-egy ilyen önismereti fókuszú ülést, hogy negyvenkettedik alkalommal mondom el ugyanazt, ugyanazokat a köröket rójuk. Sokszor már én untam saját magamat, és nem volt kedvem semmiről sem beszélni. Ezt nálad soha nem éreztem így.

A minap egyébként ajánlottalak valakinek. Beszélgettünk egy másik tetoválóval. Mondta, hogy olyan szakmai mélyponton van, ahol már a karrierváltáson gondolkozik.

Mondtam neki, hogy engem is a veled való közös munka billentett át azon a perióduson, amikor – ha nem is a szakma elhagyásán gondolkoztam, de – erősen megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme annak a munkának, amit és ahogyan én csinálok.

<purple>FRU:<purple> Mi az, amit tanultál magadról a közös márka- és "emberépítési" folyamatunk során?

<purple>VERA:<purple> Hogy mégsem vagyok annyira elveszve a „belső erdőkertemben”, mint ahogyan azt korábban gondoltam.

Nagyon hajlamos voltam rá, hogy azt gondoljam, hogy én egyedül képtelen vagyok dolgokat megoldani, ezért mindig kell valaki más is mellém, akibe kapaszkodhatok.

<h2-alt-purple>Itt viszont engem fogalmaztunk meg, általam. Úgy, hogy végül én váltam a saját kapaszkodómmá.. <h2-alt-purple>

Nahát, milyen szépen fogalmaztam ezt meg. Látod. Többek között erre is jó, hogy hozzád járok, hogy így tudjam kitenni az asztalra, ami bennem van.

<purple>FRU:<purple> Volt olyan eleme ennek az „önmagad kapaszkódójává válási” folyamatnak, amit magadtól, a közös munkánk nélkül nem léptél volna meg?

<purple>VERA:<purple> Szerintem enélkül soha nem lett volna márkanevem, logóm vagy arculatom. Legalábbis olyan biztos nem, ami valóban ennyire híven tükröz engem.

Vállalkozóként pedig nem álltam volna bele abba, hogy csak olyan munkákat vállaljak el, amik tényleg nekem valók.

<purple>FRU:<purple> A közös munka nagy energia-, idő– és pénzbefektetést igényelt. Hogy látod, megérte belemenned?

<purple>VERA:<purple> Ez egy önmegismerési folyamat. Az önmagamba fektetésnél jobb befektetést pedig nem tudok elképzelni.

Pénzügyileg persze nem feltétlenül biztosít azonnali megtérülést. Sőt, rövid távon még akár hullámzást, átmeneti visszaesést is okozhat.

A mentális jóllétedbe és a márkádba fektetni hosszútávon kifizetődő dolog.

A közös munka olyan kapaszkodót ad, olyan személyiségfejlődést von maga után, ami pénzben felbecsülhetetlen.

Nem olyan fajta „kézzelfogható” eredményt hozó befektetés ez, mint például fejleszteni a vállalkozásod eszközparkját. Viszont cserébe a mentális jólléted és a márkaképed nem is értéktelenedik el, nem amortizálódik soha. Nem fogod kidobni a kukába, maximum hozzáteszel még, felülírod. Nem lecserélhető, hanem átalakítható, formálható. Amit nyertél általa, az mindig a tiéd lesz.

Ráadásul nem csak a te életedet teszi jobbá, hanem azokét is, akikkel – akár magán-, akár üzleti úton – kapcsolatban vagy.

Az, hogy kikristályosodott egy cél, egy ideológia, az erős belső motivációt ad nekem.

Korábban például sokszor éreztem úgy, hogy a társadalmi elvárások mentén nem értem el semmit, nincs semmim (például kocsim, házam, házasságom stb.). A közös munka hatására már látom, hogy az, hogy van ez a vállalkozásom, ami a hobbimból lett a munkám, hogy kifejezhetem általa saját magamat, tehát hogy valójában nem is csak a munkám, hanem a hivatásom, az már nem semmi, hanem egy nagy Valami. Egy Elég Valami.

Az arculatváltással egyébként a fentieknél kézzelfoghatóbb eredménye is lett a közös munkánknak. A friss, új arculatot jól esik megmutatni bárkinek, büszkén vállalom. Folyamatosan jönnek egyébként a pozitív visszacsatolások vele kapcsolatban.

<purple>FRU:<purple> Szóval a közös munkánk hatására tudatosult benned igazán, hogy a munkád valójában a hivatásod. Mi a különbség számodra a kettő között?

<purple>VERA:<purple> A lélek. A szenvedély, amivel csinálod. Ha szíved-lelked beleteszed valamibe, akkor ezzel fekszel, ezzel kelsz. Izgalommal tölt el. A jelenben tart. Ezt tudom, hogy te is átérzed a munkád kapcsán. 

Persze az, hogy a munkám a hivatásom, az nálam azzal is együtt jár, hogy ha lelkileg mélyponton vagyok, akkor a munkám, a márkám sem megy annyira, és fordítva: ha lelkileg jól vagyok, akkor ez is nagyon megy.

Ezért is nagyon jó az a módszer, ahogyan te a márkaépítést megközelíted, egyben kezelve az „emberépítéssel”.

A vállalkozó hogyléte, és a vállalkozása/márkája hogyléte - főleg egy "énmárka" esetében - nem függetlenek egymástól.

‍